Kerekasztal beszélgetés

Volt egyszer egy tévétalálkozó Veszprémben - beszélgetés és vetítés

90 perc
Hangvilla
Volt egyszer egy tévétalálkozó Veszprémben - beszélgetés és vetítés

Veszprém két évtizeden át, 1971 és 1991 között volt házigazdája a magyar tévéfilmek bemutatójának. A filmvetítések mellett a televíziótársaságok képviselőinek nemzetközi találkozójára is itt került sor minden évben. Az eseménynek a város aktív részese volt: intézmények, vállalatok adtak otthont a helyszíni bemutatóknak, szakmai vitáknak, társadalmi zsűri működött, amelynek tagjai a lakosság köréből verbuválódtak.

A Veszprémi Tévétalálkozók történetét Molnár György filmrendező és Vörös Hajnalka főlevéltáros elevenítik fel.

A programon levetítjük a Veszprémi Egyetemi Napokról szóló 1973-as Tótágast. A Wisinger István közreműködésével készült riportfilmben Nemecz Ernő rektor és Rábl Ákos diákrektor mellett megszólalt a Veszprémi Petőfi Színházban vendégszereplő Latinovits Zoltán is, mint az egyetemi aranygyűrű kitüntetettje.