A Hogyan tudnék élni nélküled? kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon
2025. június 21. 21:20
Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: igazi fesztiválhangulatban telt el az elmúlt négy nap, jó volt látni a közönség soraiban több generációt, akiket a film szeretete hozott össze.
Emlékeztetett: januárban nyitották meg a Nemzeti Filmintézet megújult és kibővített fóti stúdiókomplexumát, amely négy új világszínvonalú műteremmel gazdagodott. Az állami és a magánszektor példaértékű együttműködésének köszönhetően a stúdiókapacitás országos szinten 22 százalékkal nőtt, új lehetőségeket teremtve a filmalkotóknak - mondta.
A magyar filmek egyre több nézőt érnek el, a Hogyan tudnék élni nélküled? nézettsége a határon túliakkal egyesítve az egymillióhoz közelít - emelte ki Káel Csaba.
A Hunyadi sorozat a magyar sikert - televízióban és streaming felületeken szintén csaknem egymillióan látták - követően Európa szerte hódít, bemutatták a szomszédos országok mellett Németországban, Ausztriában, Olaszországban, sőt a törökök is érdeklődnek a produkcióért - mondta.
A dokumentumfilmek közt A nemzet aranyai is nézőcsúcsot hozott, a Véletlenül írtam egy könyvet pedig a családi- és ifjúsági filmeket tette újra népszerűvé - sorolta.
Csáky Attila fesztiváligazgató az évről évre megújuló MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál üzenetét úgy fogalmazta meg, "a világ mozog, a film mesél", és hozzátette: Magyarországon 124, a világban 130 éve mesél már a film.
Novák Emil, a Magyar Filmakadémia elnöke elmondta, hogy mintegy 200 film közül választották ki a 22 kategória nomináltjait, ami azt mutatja, milyen sokoldalú alkotókkal büszkélkedhet a magyar filmgyártás.
A díjakat ötfős zsűri ítélte oda, amelynek elnöke Für Anikó volt, tagjai Pacskovszky József rendező, Romwalter Judit producer, Horváth Csaba, a Nemzeti Filmintézet marketing- és kommunikációs igazgatója, valamint Tóth István Zoltán a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. tartalomért felelős igazgatója.
Für Anikó a gálán azt mondta: maga is megtapasztalta, mennyire elhivatottan és professzionálisan végzik a munkájukat a mai fiatal filmes szakemberek. Olyan rengeteg tehetség van a területen, hogy azt érdemes meglátnia az egész világnak - emelte ki, a filmek támogatására buzdítva.
A játékfilm kategóriában a Hogyan tudnék élni nélküled?, a tévéfilmek közül az Ők tudják, mi a szerelem, a tévésorozatoknál pedig a S.E.R.E.G. lett a legjobb.
A legjobb rövid dokumentumfilm a Változó vadon - Az én északom című alkotás, a legjobb egész estés dokumentumfilm pedig a KIX lett. A legjobb animációért járó díjat megosztva a Cipők és paták, valamint a Kutyafül kapták, míg a legjobb kisjátékfilm a Kecskeének lett.
A legjobb producernek Kirády Attilát (Hogyan tudnék élni nélküled?), a legjobb rendezőnek Lakos Nórát (Véletlenül írtam egy könyvet), a legjobb operatőrnek Dévényi Zoltánt (Lepattanó, Ványa bácsi - Buborékkeringő), a legjobb forgatókönyvírónak Nagy Anikó Máriát és Lukácsy Györgyöt (1968 - Egy szerelem rekonstrukciója) választották.
A legjobb maszkért járó díjjal Kriskó Ancsa és Tóth Mónika (Most vagy soha!), a legjobb jelmezért járó díjjal pedig Hakkel Borbála (Az utolsó lélek az ördögé) munkáját díjazták, a legjobb hangmérnök Tőzsér Attila (Hogyan tudnék élni nélküled?), a legjobb zeneszerző Hrutka Róbert (Futni mentem), a legjobb vágó Kovács Zoltán (Ma este gyilkolunk, Hogyan tudnék élni nélküled?), a legjobb díszlettervező Pető Beatrix (Most vagy soha!) lett.
A férfi főszereplők közül Blaskó Pétert (Ők tudják, mi a szerelem), a női főszereplők közül Molnár Piroskát (Csendes éj), a női mellékszereplők közül Tankó Erikát (Egy százalék indián), a férfi mellékszereplők közül Horváth Lajos Ottót (Most vagy Soha!) díjazták.
A közönségdíjat a Királytalálkozó című film kapta.
(MTI)
Játékfilm kategória:
Hogyan tudnék élni nélküled?
Tévéfilm kategória:
Ők tudják, mi a szerelem
Tévésorozat kategória:
S.E.R.E.G.
Rövid dokumentumfilm kategória:
Változó vadon - Az én Északom
Kisjátékfilm kategória:
Kecskeének
Egész estés dokumentumfilm kategória:
KIX
Animáció kategória:
Cipők és paták (megosztva)
Kutyafül (megosztva)
ALKOTÓI DÍJAK:
Producer kategória:
Kirády Attila (Hogy tudnék élni nélküled?)
Rendező kategória:
Lakos Nóra (Véletlenül írtam egy könyvet)
Operatőr kategória:
Dévényi Zoltán (Lepattanó, Ványa bácsi - Buborékkeringő)
Forgatókönyvíró kategória:
Nagy Anikó Mária, Lukácsy György (1968 - Egy szerelem rekonstrukciója)
Hangmérnök kategória:
Tőzsér Attila (Hogyan tudnék élni nélküled?)
Zeneszerző kategória:
Hrutka Róbert (Futni mentem)
Vágó kategória:
Kovács Zoltán (Ma este gyilkolunk, Hogyan tudnék élni nélküled?)
Díszlettervező kategória:
Pető Beatrix (Most vagy soha!)
Jelmez kategória:
Hakkel Borbála (Az utolsó lélek az ördögé)
Maszk kategória:
Kriskó Ancsa, Tóth Mónika (Most vagy soha!)
Férfi főszereplő kategória:
Blaskó Péter (Ők tudják, mi a szerelem)
Női főszereplő kategória:
Molnár Piroska (Csendes éj)
Női mellékszereplő kategória:
Tankó Erika (Egy százalék indián)
Férfi mellékszereplő kategória:
Horváth Lajos Ottó (Most vagy soha!)
Huszárik Zoltán-díj:
Bertha Lívia (A legpompásabb emberi elme)
Közönségdíj:
Királytalálkozó (Pozsgai Zsolt)